Elképzelhető, hogy az építészet iránt kevésbé érdeklődők még nem hallottak korábban Tugendhat úrról, valamint feleségéről. Pedig hasznos tudni róluk, ugyanis hozzájuk kapcsolódik Csehország egyik legszebb városának, Brnonak nevezetes épülete, a - dobpergés - Tugendhat-villa!
Brno mindössze 2-3 órányi autóútra található Magyarországtól, szinte pontosan félúton Prága felé. Sokan csak elhúznak mellette, azonban érdemes itt is megállni, és szétnézni, ugyanis egy Prágától sokkal nyugodtabb, kevésbé zsúfolt, ám mégis nagyon szép város ez. Számos nevezetessége közül a Tugendhat-villát mindenképpen megéri megkeresni. A hely egy dombon található, a belvárostól mindössze néhány percre, akár gyalog is felkereshető. A közelben egyébként a brnoi egyetemnek is vannak épületei, így tömegközlekedés is biztosított - a számos villamosvonalból ide is eljut néhány. 

Néhány szó az épület fontosságáról, miért is érdemes felkeresni. 

1. A története
A villa Fritz Tugendhat számára épült, aki feleségével, Gretával együtt textlipari gyárat üzemeltettek a városban. Fontosnak tartották az egyszerűséget és a letisztult formákat, valamint szerették volna, ha a házukban minél nagyobb tér van, és nincs telezsúfolva mindenféle fölösleges dologgal - így természetesen nagyon boldogok voltak, amikor először meglátták a villát, mely kifejezetten ilyen megoldásokat szem előtt tartva készült. Egészen 1938-ig használták, amikor a nácik elől külföldre távoztak.
2. Az építészeti jelentőssége
A házat Ludwig Mies van der Rohe, a híres német építész tervezte 1928-ban. Bizony, már az 1900-as évek első felében is léteztek ilyen házak, amik manapság is nagyon divatosnak, modernnek számítanak. Najó, az, hogy léteztek, kissé túlzás, ugyanis ez volt az egyik első ilyen. És épp emiatt annyira nagyszerű a történelme az egésznek. Lényegében ez Csehország első modern építészeti műemléke, de világszinten is ennek a listának az élén áll. 

3. Mert szép
Oké, elismerem, szépségről nem szabad vitatkozni. Én viszont most szubjektív leszek, és nekem bizony nagyon tetszik ez a stílusl. Nagy épület, egyszerű formák, hatalmas üvegfelületek, modern bútorok. Még 2017-ben is modernnek hat! És mindezt belülről is megnézhetjük, ha megváltjuk a belépőjegyet (amit érdemes előre megtenni, ugyanis hihetetlen nagy az érdeklődés a látogatások iránt). Ha megelégszünk az egyébként szintén gyönyörű kerttel, és a villa körbejárásával, akkor elég csak látogatási időben odaérnünk, ugyanis teljesen ingyen bemehetünk.

4. Mert kiváló állapotban van
1938 óta eltelt pár év, zajlott háború, az épületbe iskola és kórház is beköltözött ide. Nem csoda, hogy jelentősen leromlott az állapota. Először 1982-ben újították fel (részben), majd végül 2012-ben elkészült teljes renoválása is. Így aztán ma újra egykori pompájában láthatjuk.

Keressétek fel!

A német nagyváros nem véletlenül kapta becenevét, a Bankfurtot. Itt található ugyanis Európa egyik legnagyobb kereskedelmi központja, számos bank és pénzügyi szervezet székhelye. Ahogyan az a hasonló helyeken lenni szokott, a gazdag nagyvállalatok a külsőségekre sokat adva alakították ki központi épületeiket, így hát sok világvároshoz hasonlóan, Frankfurtban is megjelentek a felhőkarcolók, melyek egy belvárosi negyedből magasodva már messziről észrevehetők.
Egy későbbi posztban bemutatom, mennyire érdekesen nőttek össze az óváros favázas házai a modern felhőkarcolókkal. Most csak egy bizonyos épületre fogok kitérni, mely nem más, mint a Main Tower.
A címben szereplő építmény 1999-ben készült el, megközelítőleg 3 évnyi építkezés után. Nagyjából 200 méter magas, ami 56 emeletet jelent. Ez baromi sok irodát, meeting-roomot és az efféle munkavégzéshez kapcsolódó területet jelent, de van még egy fontos tulajdonsága, ami miatt a mai poszt róla szól. Ez pedig nem más, mint az a tény, hogy a Main Tower az egyetlen felhőkarcoló Frankfurtban, ami turisták által is látogatható!
Egész pontosan az épület legteteje az, amit mi is szabadon bejárhatunk – és bizony, ez nagyon ajánlott, ha Frankfurtban támad némi szabadidőnk.

A kilátóteraszhoz lifttel fogunk feljutni – rögtön, miután megváltottuk belépőnket, és átestünk a németesen szigorú biztonsági átvilágításon. Két lift ingázik a földszint és a tető között, ezek mindegyike egy nagy, zárt fém doboz, úgyhogy klausztrofóbiások itt egy picit kellemetlenül érezhetik magukat. Azért annyira nem kell megijedni, a közel 200 méteres magasságot hihetetlen hamar eléri, a lakótelepi tízemeletesek felvonói tényleg csigák ezekhez képest. Menet közben egy monitoron mutatja, éppen mennyivel száguldunk, és hány méter magasan járunk. Ja, és ezeken kívül még 24 (!) másik személylift működik itt.
Turistaként lehetőségünk van elérni az 53. emeleten található éttermet is – nyilván ez nem tartozik az olcsó helyek közé, de ez általában így szokott lenni a 200 méteres épületek tetején üzemelő étkezdékkel mindenhol.
De nem ezért jöttünk. Persze, hogy nem.
Hanem ezért:
Ha szerencsések vagyunk, akkor a tetőre kilépve tökéletesen tiszta égbolt, ragyogó napsütés, és lenyűgöző panoráma fogad bennünket. Ezt tényleg látni kell, egészen fantasztikus élmény, ahogy alattad látod a nyüzsgő várost, a magasabbnál magasabb felhőkarcolókat, vonatokat, repülőket (najó, a repülőket inkább feletted látod).
Nekem Frankfurt egyik legmeghatározóbb élménye volt a Main Tower, elvégre így tapasztalod meg igazán, milyenek is ezek a monumentális épületek, ráadásul olyan panorámát kapsz, amilyent sehol máshol.

A 2010-es években különösen felkapott környékké vált a Mecsek, köszönhetően annak, hogy 2010-ben Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa. Már ezelőtt is Magyarország egyik legszebb vidéke volt ez, de a hírnév és a turisták folyamatos érdeklődése remekül felélénkítette a forgalmat. Amikor azonban Pécs néhány napos meglátogatását tervezzük, érdemes nem csak a városban, hanem a környező falvakban fellelhető szállásokon is elgondolkozni.
Egy ilyen falusi szálláshely a Vackor Vendégházak, mely a Baranya megyei Cserkúton található. A helyszín tényleg ideális minden idelátogatónak: Pécstől mindössze pár percre fekszik autóval, és nagyon nyugodt a környezet, a hátteret pedig a Mecsek dombjai adják. Megtalálni is egyszerű – mivel Cserkút nem egy hatalmas falu, nincs sok utca, amin eltévedhetnénk, valamint egy szép nagy táblával is jelzik, ha megérkeztünk. Akkor sem kell azért aggódni, ha nem autóval érkeznénk: a honlapjuk szerint értünk jönnek a vasútállomásra is!
A helyen három, apartman található, mindegyik kellően elszeparálva egymástól.  Van egy viszonylag nagy épület is, ahol négy szoba, és egy tágas étkező kapott helyet, így ha esetleg nagyobb társasággal érkezünk ide, kényelmesen elférhetünk. A szobák egyszerűen berendezettek, tiszták és kényelmesek. A falak nem papírból vannak, így nem hallatszik be az sem, ha kint valaki éjszakába nyúlóan süti a szalonnát. A figyelmesség netovábbja, hogy amikor én ott jártam, minden ágyon egy apró, katica formájú csoki fogadott – nagy szállodákban is előfordul néha hasonló apróság, de az egészen biztos, hogy eddig ez volt a létező legaranyosabb.
A házakhoz tartozik egy kisebb terasz, asztallal és székekkel, így nyugodtan kiülhetünk, ha az időjárás engedi. Természetesen megoldható a szalonnasütés, bográcsozás, tárcsán grillezés, egyszóval minden, amit hasonló környezetben szinte sosem hagynánk ki.
Aki gyerekekkel érkezne, nem fog csalódni, ugyanis az udvar hatalmas és tele van mindenféle olyan játékkal, amikkel a városban nevelkedők sosem találkoznak. Még háziállatainkról sem kell lemondanunk, ugyanis őket is tudják fogadni.
Külön kiemelném a Vackor honlapját. Komoly szállodaláncok is elbújhatnak mögötte, rendkívül informatív, minden információt megtalálunk itt, plusz számos képpel és videóval igyekeznek meggyőzni mindenkit arról, hogy megéri őket választani.
És tényleg megéri: csak javasolni tudom Cserkutat és a Vackor Vendégházakat mindenkinek, aki szeretné megismerni a falusi turizmus minőségi oldalát (megfizethető árakon). 

Minden a hagyományos légitársaságokkal kezdődött. Ahol még alanyi jogon járt a repülőjegy mellé az ülőhelyfoglalás, a nagybőrőnd feladása, a szendvics, a kávé – és az utaskísérők mosolya. Persze azok a fránya fogyasztói igények, hogy olcsón lehessen eljutni repülővel bárhova, arra késztették ezeket a ravasz üzletembereket, hogy mindenféle spórolósabbnál spórolósabb, eredetileg lovak eledeléül szolgáló cégeket hozzanak létre (bocs). És aztán hirtelen, néhány álmatlan éjszaka után, Hans feltette a kezét egy hétindító meetingen a charlottenburgi székházban, és azt mondta: uraim, legyen itt egy légitársaság, ami ötvözi ezt a kettőt!
Manapság a médiában is gyakori szereplő volt a címben szereplő cég – ami bizony sajnálatos, ugyanis egyáltalán nem vidám hírek jöttek felőlük. Eladják flottájuk felét, leépítik dolgozóik egy részét, bezárják pár bázisukat, mindezt azért, hogy egyáltalán életben tudjanak maradni.
Szerencsére, utasként ezekből a történésekből nem érzékelhetünk túlzottan sokat. Az Airberlin még mindig remek, és nem csak egy átlagos fapados társaság színvonalához képest.
Ahogyan neve is mutatja, egy berlini központú cégről van szó, innen indul járataik nagyrésze. Németországon belül még Düsseldorfban van nagy hub-juk, azonban hozzánk csak az előbbi székhelyükről repülnek. Naponta három járattal kötik össze a magyar és a német fővárost, ráadásul ezek a kora reggeli, napközbeni és késő esti indulásokkal igazán megkönnyítik az utazók dolgát.

Ahogyan már a bevezetőben utaltam rá, ez az a cég, ami megpróbálta megtalálni az arany középutat a szolgáltatás minőségét és az árakat illetően. Nyugodtan állíthatom, hogy ez tökéletesen sikerült, és erre már rögtön a jegyek foglalásánál rájöhetünk: azok ugyanis drágák. Persze annyira azért nem, mint egy klasszikus formában működő Lufthansánál, vagy KLM-nél, de azért itt ne számítsunk Ryanaires 2000 forintos jegyekre. Egy Berlin-Budapest retúrjegyért minimum 30000 forintot fogunk leszurkolni a pénztárnál, ami nem kevés, főleg, hogy tavaly év végétől az Easyjet mellett a Ryanair is indít járatokat Budapestről – igaz, nem Tegelre, hanem Schönefeldre, és nem is napi hármat, és nem is olyan jó napszakokban.

De nézzük a szolgáltatásokat, amikben viszont az előbb említett két légicéget (és nagyjából bármelyik fapadost) magasan veri az Airberlin. Ferihegyen az első szembetűnő dolog, hogy nem kell a többiek által használt bádogterminálban tobzódni indulás előtt, hanem egy hagyományos utashídon érhetjük el a gépet. Ez az utasok nagyrészének nyilván nem sokat számít, de én nagyon szeretem a repülés teljes folyamatát, és kifejezetten lélekölő Budapest építészetileg is nagyon szép termináljából egy ilyen balkáni konténerbe átsétálni, hogy aztán sorban állhassunk és felgyalogoljunk a gépre. Sajnos csomagból nagyjából pont annyit vihetünk fel ingyenesen a fedélzetre, mint másoknál, és ez egy picit fájó, igazán lehetne itt is valami engedmény a magasabb árért cserébe – de sebaj, legalább nem állnak lesben mérőszalaggal a kapunál.

Ferihegyre leginkább A320-as és A319-es gépekkel repülnek, néha felbukkanhat egy 737-es Boeing is. Sajnos, nekem még nem volt szerencsém hozzá, de mindenkit megnyugtatok, az Airbusok is ugyan olyan jók, sőt, abban is biztos vagyok, hogy a többségnek fel sem tűnne belül bármi különbség. 
Az utastér rendezett, a szürke ülésekkel kissé unalmas, de kétség kívül elegáns belsőt alakítottak ki. A székek még a hagyományosak közé tartoznak, és nem az ultravékony fajta, mint amikkel már a Wizz vagy akár a Lufthansa legújabb gépeit is szerelik – és amikkel nekem személy szerint az égvilágon semmi bajom nincs. Kifejezetten meglepő, már-már megdöbbentő viszont, hogy van fedélzeti szórakoztató rendszer. Fapadoson vagyunk, hát halló! Jó, azért annyira nem kell nagy dolgokra számítani, de egyre kevesebb helyen lehet már találkozni keskenytörzsű repülőkön a fejünk felől lehajtódó kis képernyőkkel, amik mindenféle érdekes adatot mutatnak repülés közben. Az újabb sokk pedig akkor ért, amikor az utaskísérők felszállás után snacket és üdítőt szolgáltak fel – egy ennyire rövid járaton ez már a hagyományos légitársaságoknál sem mindig nyilvánvaló.
Az Airberlinnek létezik bónuszprogramja (Topbonus), és mivel tagja a Oneworld légiszövetségnek, a mérföldeket a többi partner légitársaságtól is gyűjtögethetjük kedvünkre.

Biztosan lesznek, akik üzleti útjukhoz választják az Airberlint, vagy egy átszállás könnyebb megtervezésekor jól jöhet, hogy többnyire a nagy, központi repterekre érkezhetünk, de kétlem, hogy rajtam kívül sokan hajlandóak lennének akár háromszoros összegeket kiadni csak azért, hogy menet közben láthassák, éppen Brno fölött repülnek el, és leszálláskor szív alakú, egyedi logós csokival búcsúzzon tőlük a személyzet.
Bármennyire is kellemes érzés velük lenni a levegőben, sajnos a racionális énem nem feltétlenül döntene mellettük, ha spórolósan indulnék útnak – ettől függetlenül nagyon bízom benne, hogy megoldódnak a pénzügyi gondjaik, igazán kár lenne, ha a Malév sorsára jutna egy hasonlóan barátságos légitársaság.

Minden nemzetnek megvan a saját helyi eledele, amit egyfajta kultusz övez. Amit minden odalátogató kipróbál. És amit minden ott élő ismer és szeret. Vagy éppen nem szeret, mert már annyira unja, hogy a csapból is ez folyik. 
Nincs mit tenni, ez a jelenség tulajdonképpen tényleg minden országban tetten érhető. Még az angoloknál is, akik állítólag nem tudnak főzni (hal és sültkrumpli, ugye...).
Persze vannak helyek, ahol sokkal könnyebb megnevezni, sőt, elismeréssel beszélni a tipikus helyi specialitásokról - lásd olaszok, spanyolok, japánok - de akár a magyar pörkölt- és gulyásipar is ide sorolható. 
Sokáig gondolkoztam, mi lehet a helyzet Németországgal. Viszonylag hagyományos kajákat esznek, és mivel többnyire állati toleránsak, rengeteg jó idegen-konyha is jelen van náluk. Persze aztán beugrott, mi az, ami minden boltban hegyekben áll, és eddigi összes németországi utam során én is ettem: a virsli.

Vitatkozhatunk persze azon, hogy amit ők wurst néven emlegetnek, az most inkább a magyar virsli, vagy a kolbász kategóriába tartozik, de nekem egyértelműen az előbbi.
Ha pedig Berlinben járunk, gyakorlatilag folyamatosan szembejön velünk az igazi autentikus német étel. 
Igen, Berlin a virsli egyik hazája (talán Frankfurt a másik?), különösképpen a currywurst névre hallgató változatára asszociál mindenki, amikor szóba kerülnek az itteni étkezési lehetőségek. Még múzeuma is van a városban!

Ennek megfelelően rengeteg virsliárus bódé van elszórva városszerte, ahol kifejezetten barátságos árakon kaphatunk mindenféle kolbász jellegű dolgot. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy ha csak néhány napot töltünk a városban, melyik az a hely, amit mindenképpen érdemes felkeresnünk, ha ki szeretnénk próbálni az igazit. 
Történészek egyik ajánlása - és most már az enyém is - a Konnopke's Imbiß. A büfé (az imbiss, akármilyen helyesírással írjuk is, lényegében egy büfészerű kis éttermet jelent) a belvárostól kissé északabbra, a Schönhauser Alle-n található - az igazán ismert nevezetességek közül az Alexanderplatzhoz van talán a legközelebb. Mivel a berlini tömegközlekedés fantasztikus, a központi helyekről szinte bármivel elérhető néhány perc alatt. Leggyorsabban metróval, ami pont itt, az Eberswalder Straße megállóhelynél jön fel a felszínre, és változik hirtelen magasvasúttá.

A Konnopke pedig lényegében a magasvasúti pálya alatt helyezkedik el - fentről az U-bahn, oldalról autók, buszok, villamosok - és persze a currywurstra éhes vendégek veszik körül: igazi nyüzsgő hely. 
De ez semmit sem von le a hely értékéből, valószínűleg úgysem romantikus vacsorára érkezünk ide. 

És akkor most jöhetne a hosszú leírás arról, hogy a büfé alapítója, Max Konnopke már 1930-ban megalapozta a virslibizniszt az akkor forradalminak számító kolbászos standjával, illetve, hogy ez volt 1960-ban Kelet-Berlin első currywurst helye, és emiatt mennyire átjárja a történelmi hangulat az egész környéket. 
Természetesen, ha már napok óta várost nézünk, és éppen ebédelni jövünk el ide, a legkevésbé sem fog érdekelni mindez, csak egy dolog.
A virsli. 
Amiből itt tekintélyes választék van. Természetesen az "alap" currywurst-sültkrumpli kombón kívül mindenféle mást is ki lehet próbálni, mint például a bockwurst, vagy a bratwurst, de első körben én mindenképpen maradnék a klasszikus vonalnál. 
És hogy milyen? Nehezen tudnék különbséget tenni a többi, kevésbé neves helyen próbált, és az itt kóstolt virslik között, ami esetünkben nem feltétlenül gond, ugyanis mindegyik teljesen rendben volt. Kérhető karikákra vágva, vagy egészben, ízre pedig finom. Mint ahogy finom a currys, ketchupos szósz amivel leborítják - a sültkrumplit meg viszonylag nehéz elrontani. A kiszolgálás nagyon gyors, az árak semmivel sem magasabbak, mint a kevésbé népszerűsített helyeken, és szerintem tök jó érzés leülni a metró hídjának árnyékában, és ebéd közben elmerengve nézni a környező berlini nyüzsgést. 

Mindenkinek javaslom kipróbálásra!

Idén 40-edik alkalommal került megrendezésre az Utazás kiállítás, ahova harmadik alkalommal látogattam ki. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi újat lehet egy ilyen rendezvényen mutatni - pedig eddig még minden évben egy rakás új dolgot láthattam. 
Úgy döntöttem, hogy ezúttal pontokba szedem, mi az az 5, ami miatt nagyon megéri ellátogatni. Íme!

1. Népek
Egy csomó érdekes kultúrát megismerhetsz, anélkül, hogy több ezer kilométert utaznál. 
Najó, ez azért erős túlzás. Néhány óra alatt nyilván lehetetlen akár egy várost is megismerni, de arra mindenképpen jó, hogy kedvet kapj hozzá. Például láttál már indonéz táncot? Hallottál már törököket énekelni? Hát marokkóiakat? És az afrikai dobosokkal hogy állsz? Itt ezeket mind megnézhetted.

2. Kaja
Bizony, a kiállításon nem csak az ilyenkor többnyire megszokott hotdog-hamburger-kenyérlángos hármasa elérhető. Mindenféle ritkaság megjelenik, én például még sosem láttam, vagy ettem szarvasburgert. Ezidáig.
De néhány standon helyi különlegességekkel is találkozhattunk. A marokkóiak helyi teával és sütikkel kínálták az arra vállalkozókat. Az orosz pultnál a Matrjoska bisztró fogásai közül válogathattunk ebédre. De azért a magyar kiállítók is kitettek magukért, a hajdúhadháziak például a káposztát halmozták hegyekbe - és persze az ahhoz kapcsolódó ételekről is mindent elmeséltek.

• 
• 

3. Közlekedési cégek
Az Utazás kiállításon minden évben megjelennek azok a cégek is, amik bár nem kifejezetten egy adott városhoz, vagy országhoz kapcsolódnak, de segítenek abban, hogy azokat könnyedén elérjük. Azon felül pedig, hogy állati látványos pultokat rendeznek be (vonatbelső, ahol leülhetsz kipihenni a vásár fáradalmait, vagy rendes buszok, amikre szintén leülhetsz, hogy szusszanj egyet), jelentős kedvezményeket is adnak ilyenkor különféle úticéljaikra. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

4. Lakókocsik!
Évről évre nő az itt megjelenő lakóautók és lakókocsik száma. Bár nekem még soha nem volt szerencsém hozzá, hogy így induljak valahova, minden egyes alkalommal, amikor testközelből láthatom ezeket a szerkezeteket, egyre nagyobb kedvet kapok hozzá. A kiállításon pedig több olyan cég is részt vett, akik bérbeadásra is kínálják ezeket a monstrumokat, így nem feltétlenül kell milliomosnak lenned, hogy élvezhesd az utazás ezen formáját. Természetesen minden kiállított lakóbusz kipróbálható volt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

5. Minden egyéb, amire nem számítasz
Napszemüveges bárány? Kilátó, ahol VR szemüveggel nézhetsz körbe? Az Opel Dakar csapatának versenyautója? Vagy épp egy oldtimer rendőrautó? 
Igen, itt mindenféle ilyen dologgal is lehetett találkozni. Szóval tulajdonképpen a kiállítás tényleg egy remek szórakozás is egyben, nem válik unalmassá az órákon át tartó nézelődés a kiállítók pavilonjai között.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A hétvégén kerül megrendezésre a 2017-es évi Utazás kiállítás, Budapesten a Hungexpo területén. A nyarat a tengerparton töltötted az elmúlt 10 évben, és valami változatosságra vágysz? Nem tudod, hogy a sok lehetőség közül melyiket válaszd?
Ha még nem döntötted el, hogy idén hova szeretnél utazni, érdemes kinézned ide, ugyanis az eddigi évekez hasonlóan ezúttal is képviseltetni fogja magát a szakma színe-java, és akár neked is segíthet eldönteni merre utazz.

Ezúttal a kiállítás külföldi díszvendége Oroszország lesz, remélhetőleg sikerül az ottani hangulatból (és nem feltétlenül a hidegből) egy keveset a pavilonokban is bemutatni.Ráadásul a magyar vasúttársaságok (MÁV és GySEV) idén is 50%-os menettérti jegyet biztosítanak a kiállításra érkezőknek!

Úgyhogy hétvégén irány az Utazás!

Ha azt mondom TGV, minden laikus vasútbarátnak beindul a nyálelválasztása, és egyből beúszik lelki szemeik elé a több száz kilométeres sebességgel száguldó szürke (nosztalgikus egyéneknél narancssárga, az újításokra vevőknél pedig szürke és emeletes) motorvonat.
Ahogy a német precizitás szóba kerülésével is meglehetősen hamar előkerül az ICE, mint egyik csúcsa az ottani mérnöki munkának.  És akkor a japánokat, akik már a 60-as években élen jártak a témában, meg a kínaiakat, akik manapság újabb és újabb hihetetlen rekordok megdöntésével szereznek maguknak hírnevet, inkább most hagyjuk is, úgyis mindenki tudja miről van szó.
Erről:
De azért nem szabad elfelejteni, hogy van nagysebességű kötöttpályás élet a fenti nemzeteken kívül is.
Vegyük például az olaszokat. Kellemes mediterrán éghajlat, pizza, gyors és szép autók, gyönyörű tájak. Ugye megvan?  Viszonylag kevesen asszociálnak az olaszok kapcsán egy szupergyors vonatra. Pedig van nekik, és nem is akármilyen! Olaszország hatalmas területtel bír, és ennek egyik legkényelmesebb és leggyorsabb tömegközlekedési alternatívája a vonat.
És amikor arról beszélünk, hogy mennyire hatalmas területen kell biztosítani az utasok szállítását, elég, ha megnézzük az olasz vasúthálózat teljes hosszát: több mint 24 ezer (!) kilométer. Nálunk összesen nagyjából 8 ezer kilométernyi sín van csak, jó, oké, az ország is lényegesen kisebb. Ettől függetlenül azért még mindig elég impresszív szám az a 24 ezer. Egy ekkora hálózatnál bizony nem árt, ha a nagy távolságokat minél nagyobb sebességű pályákkal kötik össze – különben az emberek napokig utazhatnak, ami nyilván senkit nem fog a vonatokra felültetni, sokkal jobb alternatíva a repülő (elég, ha megnézzük az Egyesült Államokat, ahol a hatalmas távolságok ellenére is viszonylag keveset fektettek nagysebességű vasútvonalak kiépítésébe, ami leginkább a légiközlekedésnek jelentett hatalmas előnyt).  

Olaszországban viszont szerencsére nagy hangsúlyt helyeztek a tempós vasútvonalakra, így jelenleg két fő irányban lehet igénybe venni azokat: az egyik a Torinó – Velence, a másik pedig a Torinó – Salerno. Mindkettő érinti Milánót, lényegében itt ágaznak el: a második vonal ezután gyakorlatilag a leghíresebb olasz városokat összekötve jut el végállomásához, így könnyen elérhetjük vele Bolognát, Firenzét, Rómát vagy akár Nápolyt is. 
Én az utóbbi vonalon próbáltam ki az utazást, ami errefelé – különösen a hazai körülményekhez képest – egészen pazar.
A vonatok alapvetően ETR 500-as típusú szerelvényekből állnak (kép fentebb), de közlekedik már az ETR 1000-res is, ami jelenleg a világ egyik legmodernebb motorvonatának számít. A Bombardier gyártja őket, a dizájnért pedig az olasz Bertone cég felelt – akik leginkább az autóiparból lehetnek ismerősek: többek között az ő nevükhöz köthető számos gyönyörű Alfa Romeo, Aston Martin, vagy személyes kedvencem, a Citroen Xm formaterve is. A vonatok tehát elképesztően jól néznek ki, szinte nem is gondolnánk, hogy egy ekkora, funkcionális vasdarabot ennyire ízlésesen is meg lehet csinálni – márpedig meg lehet! És persze nem szabad elfelejteni, hogy bármi, ami egy picit is sportos kinézettel van megáldva, legalább kétszer olyan királyul fog kinézni, ha a vörös árnyalataira festik.
Dögös, igaz?
Szerencsére belül sem szégyenkezhetnek, mindent tudnak, amit egy hasonló európai szupervonattól elvárhatunk: a kocsik termes kialakításúak és négy osztályon foglalhatunk helyet: Standard, Premium, Business és Executive. Ezek közül természetesen az Executive nyújtja a legmagasabb színvonalú szolgáltatást. Hatalmas bőrfotelek kényelmét élvezhetjük, amelyek ráadásul 180 fokban elforgathatók, ezért nem kell attól tartanunk, hogy a menetiránnyal szembe néző helyet kapunk (ettől egyébként máshol sem kell tartani, ugyanis a jegyfoglalásnál a repülőkhöz hasonlóan egy kis rajzon lehetőségünk van kiválasztani, hogy pontosan melyik ülést szeretnénk magunknak az útra).
Itt mindössze 10-en ülhetünk le, szóval egészen családias lesz a légkör. Ha szeretnénk, használhatjuk a meeting room-ot, de szerintem sokkal jobb ennél, hogy az út során 3 különböző menü közül is választhatunk, amit a helyünkön szolgálnak fel.A turista (itteni nevén Standard) osztályon jellemzően 4-es ülőhelyeket alakítottak ki, ahol egy kihajtogatható asztal kapott helyet középen.  A lábtér itt is kiváló, ráadásul még az ülések támlája is dönthető! Minden székhez jár egy konnektor is, úgyhogy a munkának sem kell megállnia amíg utazunk – ezt egyébként az ingyenesen elérhető wifi is segíti (amit sajnos kissé árnyal, hogy meglehetősen bonyolult és hosszadalmas regisztrációs folyamat után vehetjük csak igénybe). A vonaton van egy büfékocsi is, ezért az is biztos, hogy nem halunk éhen, ha elfelejtettük elhozni magunkkal a rántotthúsos szendvicset otthonról.Az éhhaláltól már csak azért sem kell tartani, mert a városok közötti nagy távolságokat gyorsan letudja a Frecciarossa. Például a 205 kilométer hosszú Róma – Nápoly útvonalat kicsivel több, mint 1 óra alatt teszi meg, köszönhetően annak, hogy az út jelentős részén közel 300 kilométeres óránkénti sebességgel haladhat. Tudom, nem hasonlítjuk a Trabantot a BMW-hez (vagy esetünkben a Maseratihoz), de azért egy kis viszonyítási alap: a Budapest – Békéscsaba közötti 196 kilométeres távot a MÁV vonatjai 2 és fél óra alatt abszolválják.
A jegyárak tükrözik a szolgáltatás színvonalát, ennek megfelelően eléggé magasak. Ez az ára a nagy sebességnek és a kényelemnek.
Összességében mindenkinek tudom ajánlani ezt a közlekedési módot ha Olaszországban jár, egyszerűbb és pihentetőbb, mint autóval vagy repülővel, aki pedig egy kicsit is vonat nörd, ”csakazértis” kötelező elem kell, hogy legyen egy olasz kirándulás alkalmával. 

Profil-idegen poszt következik. Azaz az általános témától eléggé eltérő. De egyszer kell egy ilyen is, úgyhogy essünk is túl rajta!

Szóval... Az első posztot a tévésorozatok mintájára egy pilot epizóddal kezdtem - hirtelen, a dolgok közepébe vágva, és a blog jövőbeli tematikájánál maradva. Se köszönés, se bemutatkozás, csak a lényeg. Ettől függetlenül viszont úgy érzem, mindenképpen adós vagyok egy ilyen írással is, amiben elmesélem ki vagyok, és miért is kezdtem el ezt az egészet. Meg úgy egyáltalán: mi ez az egész?!

Akkor sorban. Én István vagyok, Székesfehérváron élek és dolgozom a hét nagyrészében. Amikor pedig éppen nem a munkával vagyok elfoglalva, igyekszem utazni. Mindegy, hogy hova és mivel, a lényeg, hogy mehessek. Viszont ahogy a mondás tartja, nem a cél a fontos, hanem az ahhoz vezető út. 

Egy fenét. 
Az ehhez hasonló idézetektől a falra tudnék mászni, úgyhogy nyugi, ha ti is éreztek néha hasonlóan, ígérem, nem fogtok a későbbiekben ilyeneket olvasni. Ettől függetlenül részben az én felfogásomra is igaz ez a kitudja honnan származó hatalmas bölcsesség. Persze tényleg csak részben, mert a cél nyilván állati fontos, el sem indulnék itthonról csak úgy valahova, ha nem tudnám, hogy oda akarok menni. Ettől függetlenül viszont én azon kevesek közé tartozom, akik az ahhoz vezető utat is élvezik. Szeretem a különféle közlekedési eszközöket, a repülőket, vonatokat, metrókat, villamosokat, buszokat, autókat; szeretem a repülőterek, vasútállomások, szállodák, kikötők hangulatát - egyszóval mindent, amivel utazhatok, vagy az utazáshoz kapcsolódik valamilyen formában. 

Úgyhogy a blog is erre a két témára fog épülni: a helyekre, amiket megnéztem, és az utazás "mellékszereplőire". Plusz a menet közben eszembe jutó egyebekre, amik az utazáshoz kapcsolódó élményeim, de valahogy mégsem tartoznak az említett két csoportba.

Szóval ez a terv, meglátjuk mi lesz belőle. Nekem mindenesetre nagyon jó érzés, hogy egy korábbi autós blogom után megint írok, ráadásul olyan témáról, amit borzasztóan szeretek csinálni.
Remélem nektek is tetszeni fog a dolog, tartsatok velem!

Végre, hosszú hetek fagyoskodása után a hétvégén több helyen megjelent a nap, és a hőmérséklet is az elfogadható színvonalra tért vissza. Ezért aztán tettem egy rövid utat a Balatonhoz, az örök kedvenc északi partra. 
A környék az elmúlt évek alatt igen-igen felkapott lett, sorra nyílnak a jobbnál jobb éttermek, újulnak meg a látványosságok. Ennek köszönhetően nyaranta turista hordák lepik el a a terület kisebb és nagyobb településeit, hogy a városból kiszabadulva végre egy kicsit fellélegezhessenek - és aztán órákat töltsenek a szezon legnagyobb dugóiban az M7-esen. Ugye megvan neked is az élmény?

De nem télen!
Ilyenkor a környék szinte teljesen üres, hatalmas nyugalomban lehet megközelíteni mindent. A látnivalók ebben az évszakban is gyönyörűek, egészen más élményt ad a jeges Balaton látványa egy kikötőből vagy egy dombon álló kilátóból, mint a megszokott nyári kékségé - ráadásul gyakorlatilag minden, amiért főszezonban fizetni kéne, most teljesen ingyenesen látogatható.

Ha már kilátó... Én még csak most fedeztem fel, hogy Révfülöpön milyen szuper panorámát kaphatok, ha megmászok néhány (sok) lépcsőt a Fülöp-hegyi kilátóhoz. A "torony" 2001-ben épült, és a sokhelyütt megtalálható, kis fa építményekhez képest kifejezetten masszív benyomást nyújt. Tetején 360 fokos panorámát kapunk, és szép idő esetén szinte a Balaton egész nyugati felét beláthatjuk. Sajnos némi takarításnak híján van szegény kilátó, és a lábánál található düledező büfé sem túlzottan bizalomgerjesztő. Azt nem tudom, hogy a téli szezon pangásának tudható-e be, de igazán bízom benne, hogy csak ennek, és nyárra minden megszépül.

Szintén nagy élmény a Hegyestű névre hallgató egykori bazaltvulkán, amit Monoszló falu mellett találhatunk. Ha már Révfülöpön jártunk, és van nálunk autó, mindenképpen megéri ide is elugrani, a két hely egymástól nagyjából 15 percre fekszik. Lépcsőzni itt is lehet, feltéve, hogy szeretnénk szétnézni a képződmény tetejéről. Ezt egyébként nagyon ajánlom: innen is egészen páratlan kilátásban lehet részünk.

Ennyi lépcsőzés után garantáltan te is úgy jársz majd, mint én. Megéhezel. Nagyon. 
De semmi pánik, a Balcsinál télen sem lehet éhen halni! 
Ha a szokásos, klasszikus strand kajákkal szeretnéd a 30 fokot és a hullámzó tavat felidézni, el kell keserítselek: ezek a helyek bizony zárva lesznek, még úgy nagyjából májusig. De talán nem is baj, az igazán király helyek mindig nyitva vannak. 
Ezek közül a már-már étteremlánccá fejlődő Neked főztem gasztrokocsmát próbáltam ki Zánkán. Egy igazán aranyos hely, hangulatos stílusban berendezve, szuper környezetben. 

Az ételválaszték viszonylag alacsony, de ha jól tudom ez azért van, hogy az épp elérhető legjobb (helyi) alapanyagokból tudjanak főzni, és amit kapsz, az nem csak jól néz ki, de nagyon finom is. Italokból is a környékre jellemző különlegességek dominálnak: házi szörpök, teák, sörök. Az árfekvésre pedig nem lehet panasz, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ez sokkal inkább éttermi minőség, mintsem "kocsma", vagy büfé.